Az ébresztőórámat megelőzte egy sms. Oldalra fordultam és feloldottam a billentyűzárat. Egy ismeretlen szám küldte. Ez állt benne: Figyellek...
Összerándult a gyomrom. Már egy ideje ott ültem és bámultam a kijelzőt. Egészen addig, amíg meg nem szólalt az ébresztő. Gyorsan kikapcsoltam, és lesiettem a galériáról. Magamra kaptam egy sima szürke farmert, és egy rózsaszín laza fölsőt. Megfésülködtem, és megmosakodtam. A vállamra kaptam a fekete bőrtáskámat és már rohantam is ki.
A hajnali nyirkos levegő nem tett túl jót a a vasalt hajamnak. Pillanatokon belül visszanyerte eredeti hullámait.
A buszmegállóban szokás szerint Enikő várakozott. Egy fekete csőnadrágot és egy szürke kardigánt viselt. Alatta egy fekete atléta volt. Szintén sötét haja fátyolként omlott a vállára.
- Szia. - köszöntem. Bár minden reggel együtt várjuk Barbit, ma is feszengtem. Sosem vagyok vele kettesben. Őt mindig csak a háttérből figyelem.
Rám nézett. Szokás szerint alaposan végigmért. Ahogy a cipőm orrától haladt felfelé, egyre jobban torzult az arca. Végül tekintete megállapodott a felsőmön. Rózsaszín. A legjobban utált színe. Igazság szerint én sem kedvelem annyira de ebben a világos árnyalatban tetszik.
- Csalódtam Norina! - mondta végül, visszafojtott mosollyal.
- Elnézést mester. - nevettem.
- Nem nézem el! Átöltözni!!!
- Jó vagyok így. - mondtam már-már fuldokolva a röhögéstől.
- Ahogy akarod.
Felszálltunk a csodajárműre, ami majd elrepít minket az őrültek házába.
Kerestünk egy szimpatikus ülőhelyet és elkezdtünk beszélgetni. Nagyjából minden szóba jött. Próbáltam kerülni a témát, de végül csak felhozta Maját. Mint általában mindenki, ő is elkezdett róla áradozni. Mivel nem tudott semmit arról, ami tegnap a suliudvaron történt, így csak jót tudott mondani. Szerencsémre felszálltak a többiek is, így nem kellett tovább hallgatnom.
- Hol van Barbus??? - nézett körbe riadt arccal Áron.
Én is körbepillantottam. Tényleg nem volt ott. Még csak most vettem észre. Pedig állítólag a legjobb barátnőm, de fel se tűnik, hogy nincs itt. Na szép.
- Nem jött ma. - mondtam.
- Na nem mondod??? - kérdezte hülyének tettetve magát a fiú.
Végül mindenki leült, és beletörődött abba a ténybe, hogy Barbi ma nem lesz suliba.
Első óra irodalom volt. Kezdek rájönni, hogy ezzel a tanárral, nem megyünk a falnak. Kedves, meg segítőkész, de egész órán vagy mi mondunk neki verseket, vagy ő nekünk. Semmi verselemzés, vagy ilyenek. Óra közben megint jött az ismeretlen számról egy üzenet. Nem akartam megnézni, mert elvileg jól viselkedek, de nem bírtam. Előbányásztam a telefonomat, és a pad alatt óvatosan megnyitottam az sms-eket: Jól telik az óra??? Nézz csak az ablakra.
Oldalra fordítottam a fejem. A párkányon kívül egy kés volt. Nagyon megijedtem. Gyorsan bepötyögtem, hogy "ki vagy te?" és becsúsztattam a padba a készüléket. A válasz csak annyi volt: Valaki, aki számára tönkretetted a szerelmet!!!
Ismét összerándult a gyomrom. Máté jutott eszembe. De ő miért haragudna rám. Nem én jártam egyszerre 2 fiúval. Kitéptem egy lapot a füzetemből és kislabdává gyűrtem. Mikor elfordult a tanár, megdobtam vele Mátét. Idegesen felém nézett. Újra megnyitottam az sms-t és odanyújtottam neki a mobilt. Először nem értette, de mivel kézzel lábbal próbáltam neki mutogatni, hogy olvassa el, végül belenézett. Ő is ránézett az ablakra. Hirtelen elfehéredett. Megnyitotta a jegyzeteket, és beleírt valamit. Visszakaptam a telefont. Elolvastam mit írt: Ez beteg!!! Ki csinálja???
Visszaírtam, hogy nem tudom. Innentől kezdve végig írogattuk az órát:
Máté~ Nekem van egy tippem...
Norina~ Na ki???
Máté~ Szerintem Maja... De nem biztos, nem tudom.
Norina~ És most mit csináljak???
Máté~ Figyelj, most nem írok többet, mert mindjárt csöngetnek, de ha jön új üzenet mutasd meg!
Szünetben szokás szerint kört alkottunk, és elkezdtünk beszélgetni. Akaratom ellenére is oldalra pillantgattam. Rajtunk kívül még úgy 200 ember volt a folyosón. Megint rezgett a zsebem. Próbáltam kiszúrni kinél van telefon, De azt elfelejtettem, hogy ez a 21. század. Körülbelül mind a 200 ember nyomkodta a mobilt. Végül feladtam a keresgélést, és megnéztem az üzenetet: Úgyse találsz meg!!! Fogd fel! ENGEM SOSEM FEDNEK FEL!!!
Ijedten néztem a mellettem álló fiúra. Nem figyelt rám. Elkezdtem rángatni a pulcsiját, mint az óvodások. Végre ide nézett. Az orra alá dugtam a készüléket. Elolvasta, majd megrázta a fejét.
Megragadta a kezem, és arrébb húzott.
- Na jó! Most szépen elmegyünk Majához!!! - jelentette ki, és megindult a B- sek terme felé.
- NEM!
- Mi bajod van? Leállítom és kész.
- De... Még nem tudjuk pontosan, hogy ő - e az.
Máté legyintett "te tudod " stílusban, és visszament. Benéztem a terembe. Maja a padja tetején ült, és a telefonját nyomkodta, miközben valami barátnője fecsegett neki. Csak néztem, és néztem. Végül feladtam a kémlelősdit, és visszamentem a többiekhez.
Nyelvtanon, mivel még nem találkoztunk ezzel a tanárral bemutatkozó órát tartottunk.
Csöngetésre már mindenkit ismert a tanárnő. Egyébként egy középkorú nő tanítja ( körülbelül 40-45 éves, de a feje tetejét rengeteg ősz hajszál borítja). Rajzon megint nagyot alkottam. Most csendéletet rajzoltunk. Letettek elénk egy üveget, mögötte egy cserepes virággal, amiről fogalmam sem volt milyen növényke lehet. Ez a rajzom is külön dicséretet kapott.
Éppen tesire sétáltunk át, és lehajoltam bekötni a cipőfűzőmet. Fel akartam állni, de valaki visszarántott. Elestem a sárba. Felpillantottam a támadómra. Nem láttam az arcát. Eltakarta a haja. Megint felkászálódtam. Ekkor a hátam mögül egy éles hangot hallottam.
- Hova - hova?
Nem mertem megfordulni. El akartam futni onnan, de a lábam gyökeret vert.
- Mit tettem? - kérdeztem remegő hangon.
- Valamit nagyon elrontottál nekem kicsi lány...
- De miért csinálod ezt? - üvöltöttem magam elé.
- Mert azt akarom, hogy érezd amit én!
Innentől csak arra emlékszem, hogy hirtelen elterültem a földön és azt suttogom egyre halkabban, hogy mit tettem.
Az iskola orvosi szobájában ébredtem, előttem álltak a barátaim.
- Ébredezik! - suttogta Anna. - Hívom Mátét!!!
Lassan kinyitottam a szemem. Körbenéztem. Minden fehér volt. Mellettem a sulinővér tett-vett az asztalán. Mikor meglátta, hogy ébren vagyok elkezdte mesélni a sztorimat.
- Tudom mi lesz a kérdésed. Hogy kerültem ide? Elmondom. Testnevelés órára tartottál, amikor valaki jó alaposan fejbe kólintott. Te elterültél a földön. Nagyjából 5 percig lehettél ott az esőben. Maja talált rád, és hozott be. Szörnyen aggódott miattad. Be is hívom.
Mondani akartam, hogy nem szükséges, de olyan gyorsan kiviharzott, hogy nem volt rá időm.
A többiek kimentek, Maja pedig megállt az ágyam előtt. Még az orvost vagy ápolót vagy tudom is én kit is kiküldtem.
- Jobban érzed magad?
- Ennyire hülyének nézel?!
- Miről beszélsz?
- Tudom, hogy te tetted!
- Mi?!
- Jól hallottad.
- Neked agyadra ment a gyógyszer.
- Vagy inkább az ütés amit tőled kaptam. - mondtam idegesen, mire kiment a helyiségből.
Felálltam. Összeszedtem a holmimat, gyorsan átfésültem a hajam, és kimentem.
Enikőék letámadtak a kérdéseikkel. Egyre sem válaszoltam. Az egyetlen ember, akinek minden kérdésére választ adnék, az Máté. De ő nem volt ott. A folyosón haladva, lassan beért az a kedves nő, aki ellátott. Biztosítottam róla, hogy csak elbotlottam és bevertem a fejem, majd kimentem a kapun. A friss levegő megcsapta az arcomat. A jó kis eső utáni illat. Elindultam hazafelé. Nem tudtam pontosan mennyi az idő, de mivel egy lélek sem volt sehol, a termekből pedig nem szűrődött ki a tanárok hangja, következtettem, hogy haza lehet menni. Lefordultam a sarkon. Egy kéz ragadta meg a vállamat, és fordított maga felé. Már épp' ütni készültem, amikor megláttam, hogy Máté áll előttem.
- Huh... Szia. - mondtam megnyugodva.
- Szia! Jól vagy? - nézett rám aggódó szemmel.
- Igen. Nem fáj semmim.
- Nem úgy értettem, de örülök.
Hazakísért. Egész úton megállás nélkül beszélgettünk. Ahogy egyre közelebb értünk a házunkhoz, egyre szomorúbb lettem, mert tudtam, már nem tart sokáig. A kapu előtt elköszöntünk. Csak állt előttem, és bámult. Hirtelen szorosan átöleltem és elkezdtem sírni. Nem bírtam abbahagyni. 10 percig ott álltunk. Végül eltolt magától, és a szemembe nézett.
- Este megint beszélünk!
Válaszra nyitottam a számat, de nem jött ki hang a torkomon. Némán bólintottam, és felmentem a lakásunkba.
Mint kiderült, 15:42 perc volt, tehát nem lógtam. Ez azért jó hír.
Anya éppen főzött valamit, ami narancssárga volt, és buborékos. Azt hiszem nem is akartam tudni, hogy mi az. Leültem a konyhapultra és elkezdtem neki mesélni a napomat. Amikor a lényeges részhez értem, megrezzent a telefonom. Újabb üzenet: Ha el mered mondani, nagyobbat kapsz!
Ui:. Nagyon ügyesen hazudtál a doktornőnek!
Nagyot nyeltem és eltettem a telefont. Leszálltam a pultról, és besétáltam a szobámba. Becsuktam az ajtót, és beraktam egy kis zenét. Bekapcsoltam a laptopom, és vártam hogy Máté felhívjon.
Most elég gyorsan hívott. Ismét órákig beszélgettünk. Volt, hogy sírtam, volt, hogy nevettem, és volt, hogy komoran hallgattam.
Olyan jó, hogy van nekem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése