Az új kuckónk

A pirkadat első napsugarai épphogy csak besütöttek a szobám ablakán, én már talpon voltam. Hűvös reggel volt, de az égre pillantva látni lehetett, hogy fel fog melegedni a levegő. Alig bírtam kivárni a reggel 7 órát, hogy végre anyáék is felkeljenek. Ránéztem az órára: 6:42. Nem tudtam mit kezdeni magammal. Egyszerűen csak el akartam már menni innen. Éppen egy tökéletes össze-vissza dobálom magam az ágyamon hadműveletben voltam, amikor megpillantottam egy képet, amit még nem csomagoltam el. Feltápászkodtam az utóbbi napokban ágyként szolgáló matracomról és közelebb léptem a földön heverő fotóhoz. A fényképen az osztályunk szerepelt, abból is a barátaim. Éppen nagyon komolyan pózoltunk, vagyis a terv az volt csak ez nem látszik meg a végeredményen. Sokáig néztem a kis lapocskát. Forgattam, hajtogattam, kitakartam embereket, hozzáképzeltem embereket. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve odasétáltam ahhoz a dobozhoz, amiben az emléktárgyaimat, képeimet, és számomra fontos eseményt jelképező dolgokat pakoltam. Fogtam a kulcsomat és kibontottam a celuxxal lezárt papírdobozt. Fejre állítottam és kiborítottam minden ami benne volt. Majd leültem az így keletkezett káosz közepére, és szép lassan mindent végignéztem. Minden póló, nyaklánc vagy fénykép láttára előtört belőlem egy aprócska rég elraktározott emlék. Mély gondolatmenetemből anyu ébresztett fel.

-Norina! - kiabálta hangsúlyából ítélve nem először.

-Mi? Vagyis... - hápogtam. Őszintén azt sem tudtam miről beszél. Vagy hogy beszélt- e valamiről és nem csak a nevemet mondogatta.

-Jaj,  kicsim nyugodj meg. - mondta együtt érző mosollyal és leguggolt hogy nyomjon egy puszit az arcomra. Majd mire észbe kaptam kiment.

Az arcomhoz nyúltam. A hajtincseim egy része hozzá volt tapadva az arcomhoz, a bőröm pedig nedves volt. Könnyeztem. A nappaliból apa hangját hallottam kiszűrődni. Valami olyasmit mondott hogy 10 perc és indulunk. Ezek szerint nem fogom szépen minden egyes tárgyat újra megnézegetve, magamhoz ölelve visszapakolni. Helyette mint egy félőrült dobáltam be a kedves kis dolgaimat a dobozba. Majd mikor ezzel megvoltam, rohantam a fürdőszobába. Zuhanyozni már nem volt időm, ezért csak fogat mostam, és megmostam az arcomat. A ruhámat kikészítettem, hogy ne kelljen újra szétszednem a dobozt amiben a ruhák vannak. Miközben felráncigáltam a felsőmet előkerítettem a fésűmet is. Éppen a nadrágomba passzíroztam bele magam, és fésülködtem egyszerre, amikor kinyílt a szobám ajtaja.a szüleim totális nyugodtsággal néztek körbe a szobámban.

-Jó reggelt! - mondtam egy intés kíséretében, melyet úgy oldottam meg, hogy a hónom alá szorítottam a fésűt, bár ahogy elnéztem a hajamat, meg is állt volna benne.

-Neked is! Majd a kocsiban fésülködsz gyere! - mondta apa visszafojtott röhögőgörccsel. Hát jó. Nevessen csak. Majd én is nevetek rajta. Persze ahhoz előbb kell valami bénaságot csinálnia, amit úgyse fog. Szóval bele kell törődnöm, abba az egyszerű ténybe, hogy kiröhögtek.

Ilyen értelmes gondolataim voltak ma reggel. Lecipeltük a cuccainkat a kocsihoz (3szor fordultunk ezalatt a felfelé lépcsőzések közben sikeresen megfésülködtem). Mikor minden meg volt, bepattantunk a kocsiba és kezdődhetett is a hosszú-hosszú út. Először élveztem, meg izgultam. De úgy fél óra múlva rájöttem, hogy ez a kocsikázás nem a beszélgetésről fog szólni. Még a rádió se szólt. A telefonom meg persze valahol a sporttáska mélyére lett becsúsztatva. Idegőrlő másfél óra volt az biztos. De végre megérkeztünk Budapestre. Már jártam itt párszor, de eddig annyira messze volt, hogy inkább kihagytuk az élményt. Nem nagyon tudom, hogy mi hol van, szóval még azt is tanulnom kell. Viszont boldogan vettem tudomásul, hogy a reggeli előrejelzésem nem hazudott, tényleg jó idő lett. A kocsival egyébként egy magas régies építésű panelház előtt parkoltunk le . Körülötte minden ház hasonló állapotban volt.

-Ugye most csak vicceltek?! - kérdeztem hitetlenül. Mert ezt ők se gondolhatják komolyan. Én a nagy kertes-házakhoz vagyok szokva. Nem a régi xy háborút is túlélt kőhalmazokhoz.

 -  Hogy mondod? -kérdezte apa amolyan "mit is akartál mondani?na azért " stílusban.

-  Csak hát... - kezdtem. 

- Szerintem ne! - figyelmeztetett anya. Aha szóval apa nincsen jó kedvében. Ezt megjegyzem. Jó lesz a későbbi viselkedésem koordinálásához.

Felmentünk újdonsült lakásunkba. Ami khhm... nem volt túl nagy. Belépve egy közepes nagyságú szobában találtuk magunkat. A falak színe valahol a fehér és a sárga között volt, ettől kicsit azt a hatást keltve, hogy iszonyat koszos. Ráférne egy festés. Nem tudom mik a szüleim tervei de, hogy ki kell festeni a nappalit az biztos. 

Gyere Norina ez a szobád. -vezetett anya. A nappaliból két ajtó nyílt. Mind a kettő fehérre volt mázolva. A jobb oldali volt az én szobámé. Bementem. A falak világoslilában pompáztak, a parkettán egy rózsaszín bolyhos szőnyeg terült el. Az ágyat egy óriási galéria helyettesítette, rajta egy franciaágyba való matraccal. Alatta egy fehér heverő volt és négy polc. A galéria aljára egy kislámpa volt felszerelve. Felmentem a galériára. A matracon egy cetli hevert:

Szia Norina! 

Remélem tetszik ahogy berendeztem a szobát!

Lakj benne boldogan.

Üdv: Luca, az előző lakos:D

A levelet olvasva, akaratlanul is elmosolyodtam.

-Na, hogy tetszik? - kérdezte apa és anya egyszerre a hátam mögül. Fel sem tűnt hogy követtek.

-Ez... - kezdtem, de eszembe jutott, hogy én most szomorú vagyok mert nem olyan nagy és nem is kétszintes ez az egész lakás, mint a régi. Úgyhogy így folytattam – elmegy.

De azért tudták ők, hogy csak kitartok az elvem mellett, miszerint panelban lakni hülyeség. Igazából tetszik a szoba. Nagyon is. Összemosolyogtak, majd anya elment valamiért, apa pedig rendületlen arckifejezéssel hordta tovább a dobozokat.

Tessék! Új napló. Gondoltam, új élethez új napló kell. - nyomott a kezembe anya egy lila, rózsaszín bőrpántos naplót.

- De a régit se vezetem. - tártam szét a karom.

- Majd ezt fogod. - jelentette ki egy kacsintás kíséretében, majd kiment.

A ház többi része egyébként nem túl érdekes. Anyáék szobája olyan mint a régi. Capucchino barna a fal, és van benne egy franciaágy. A konyha egybe van nyitva az étkezővel, ezáltal akkora mint a nappali. A konyha mellesleg feltűnően szép és nagy. Ez tetszik. Mosdóból csak egy van. Abból lesznek gondok. Röviden így néz ki az új kuckónk. Este még rendeltünk pizzát, aztán lefeküdtünk aludni. Aztán még írtam a naplómba:

Kedves naplóm!

Gondoltam először leírom, hogy nézek ki. A bőröm mivel nyár van, napbarnított ,egyébként világos. A hajam valahol a tejföl szőke ésa sima között van. Nincsenek szeplőim se szemüvegem!

Miután megírtam ezt a rövid kis bevezetőt, elmentem aludni.