Reggel az ébresztőórám első csengésére kipattantam az ágyból. Miután zuhanyoztam, hajat mostam, és hajat szárítottam, jöhetett a dilemma. Mit vegyek FEL? Bár tegnap kikészítettem a szerintem tökéletes darabokat, reggelre rá kellett jönnöm, hogy a hosszú farmer, fehér pólóval nem csak iszonyat unalmas, de őrült meleg is. Kinyitottam a szekrényem ajtaját és elkezdtem áttúrni.
-Jesszusom Norina! - jött be anya, aki nyilvánvalóan más képre számított.
-Mi az? - kérdeztem.
-Mi az, hogy mi az??? - üvöltötte.
- Bocsi de tényleg nem tudom miről beszélsz. - Mondtam, még mindig félig bemászva a szekrénybe.
- Drága kislányom, másszál ki de azonnal abból a bútorból, és nézz körbe a szobádban! - utasított anya.
- Uram atyám, Norina! - szállt be apu is a " nem hiszlek el édes lányom" játékba.
- De...
-Na mit látsz? - kérdezte apa.
Körbe néztem. Mindent ruhák borítottak. Az ágyat, a lépcsőt, a heverőt, a lámpát, még a kilincsen is lógott egy bugyi. Nem bírtam, kitört belőlem a nevetés.
-Nem vicces! - mondta halálos komolysággal az anyukám.
- Jó jó.
- És csak hogy meg legyen az összhang, 7:20 van.
Na ez már belém fojtotta a röhögést. Mint egy őrült, azonnal elkezdtem bevagdosni a ruháimat a szekrénybe. De aztán rájöttem, hogy ha most be is hajigálom, este újra elő kell szednem őket, és össze kell hajtogatnom. Tehát ennek semmi értelme.
- Nem fogom most bepakolni. Nincs értelme.
- Jól van akkor majd este bepakolod, de most öltözz fel. Ezt a farmert meg vedd le. Nem tűnik fel, hogy 40 fok van?
- De.
- Akkor öltözz kislányom, öltözz! - mondta anyu és apu egyszerre, majd kimentek a szobából.
- Nem vagyok kicsi! - suttogtam.
Ott álltam a leamortizált, egykor ruhák nélküli szoba közepén 7:23 kor.
Gyorsan magamra kaptam egy rövid farmersortot és egy neon pink atlétát. A vállamra kaptam a táskám és rohantam is le a ház elé. Apu már a kocsiban várt. Beültem mellé az anyósülésre és padlógázzal mentünk a suli irányába, mivel még újabb 20 percig keresgéltem a megfelelő felsőt és hozzá a kiegészítőket. Na igen.., nem az erősségem a kapkodás. 7: 50-re értünk az iskola épülete elé. Kiszálltam a járműből, elköszöntem apától és befutottam a suliba. A portástól megkérdeztem melyik terem a 9/a -é bár szerintem magamtól is megtaláltam volna, ugyanis a kilincsre volt kötve egy lufi (?). Beléptem a terembe. Nagyon izgultam. Most kiderül milyen osztályban fogom kijárni a gimnáziumot.
- Úgy látom Csipkerózsika is megérkezett. - mondta egy mély férfihang. Egy középkorú kissé kopaszodó, komor arcú férfihez tartozott. Ő az osztályfőnök.
- Jó reggelt!
- Bámészkodik még egy kicsit, vagy helyet foglal? - kérdezte, én pedig próbáltam láthatatlanná válni. Nem sikerült, úgyhogy inkább elindultam a padok irányába. Már éppen meg akartam jegyezni, hogy nincs üres hely, amikor egy kéz megragadott és lerántott maga mellé. Elfordítottam a fejem és ránéztem a megmentőmre. Egy gyönyörű lány volt, a bőre méz-barna, a haja a derekáig ért és arany színű volt.
- Köszönöm. - mondtam hálás tekintettel.
- Mit?
- Megmentettél, egy újabb megalázástól.
- Ja, az? Semmiség. Meg amúgy is csak azért csináltam, mert szerintem lehetnénk barátnők. - vont vállat, majd hátradőlt a székén.
- Amúgy a nevem Orksoi Norina. - mutatkoztam be.
-Az enyém Kendlics Barbi.
Kezet ráztunk, majd elkezdtünk nevetni.
- Mi olyan vicces hercegnő? - kérdezte az ofő biztos, hogy nem rám célozva.
- Semmi tanár úr.
-Ugyan már. Hagy nevessünk mi is.
Ezt utálom. A tanárok mániája, hogy ha valaki nevet, akkor rögtön az rá a válasza, hogy mond el hagy nevessünk mi is. Ez minden tanárnál így van. Persze legtöbbször rajta nevettél, így ki kell találnod valami viccesnek hangzó dolgot. De mivel nem nevethettél magadban, be kell vonnod embereket, akikről reméled, hogy vannak olyan jó fejek, és belemennek a hazugságodba.
Barbi rám nézett. A szájáról le tudtam olvasni a kérdést: Elmondhatom min nevettünk?
Csak bólintottam. mert ez engem is érdekelt. Őszintén fogalmam sincs min nevettünk. Egyszerűen csak jött. De persze ő vagy kitalált valamit, vagy belőle nem csak kitört a nevetés, hanem egy konkrét dolgon nevetett. Na mindegy úgy is elmondja.
-Csak a nevünkön.
-Mégis mi olyan érdekes a nevetekben? - kérdezte a tanár felhúzott szemöldökkel.
- Igen, mi az? Talán ő is Barbus? - kérdezte, egy magas srác hátulról.
- Nem Árci, ő nem Barbus, hanem Norina. De mi a vezetéknevünkön nevettünk. - magyarázta az új barátnőm a srácnak, akinek, mint kiderült a neve Árci.
– Aha, mondta „Árci” majd töprengős fejet vágott, hogy hitelesítse azt a tényt hogy ő, bizony gondolkodik.
-Elég legyen Áron, Barbara! - üvöltötte a tanár, mire Barbi visszaült a székére (eddig a padra támaszkodott, hogy lássa Áront.
- Na most hercegnő elárulnád mi olyan vicces a nevetekben?
-Aha, nekem Kendlics neki Orksoi.
-És?
-Ez a két név tök buli.
-Ilyen hülyeségeken is csak te tudsz röhögni. - forgatta a szemét, egy hosszú fekete kék szemű lány.
-Fogd be Enikő! - üvöltötte Barbus Árcija.
-Jaj ugyan már, tudod, hogy bírom Barbikát.
- Aha, jó feeej! - üvöltötte egy srác megint csak hátulról.
- Ohh, köszönöm Máté, Enci én is bírlak.
- Na most már elég legyen! - szakította félbe a kis társaságot a sátán akarom mondani az ofő, őt pedig a csengő. - Szünet. Remélem a szünetben kibeszélgeti magát a hercegnő.
Kicsörtettünk a teremből. Nem tudtam, hogy most mit csináljak. A barátkozás nem az erősségem. De ekkor Barbi szembefordított magával.
-Nyugi! Bemutatlak, szerintem bírni fognak. - mondta majd odaráncigált az előbb beszélgető csapathoz.
- Embereek! Figyelem! Ő itt Norina az új barátnőm, és szerintem tök jól beillene közénk, mert jó fej, kedves és...
- Jó jó. Mindegy jó fejnek tűnsz, meg Barbus is bír, tehát beveszünk. - gyorsította fel a beavatásomat Áron.
-Bara mindenkit bír, aki egyszer az életében megnevetteti. Ami nem nehéz feladat. - röhögött Máté.
- De ez most más. Azért kösz... - sértődött meg Barbi mire Máté odalépett hozzá súgott valamit a fülébe. Ettől Barbi rögtön felvidult. Onnantól kezdve csak őt nyaggatta, hogy menjünk már.
- Haver, mit ígértél neki? - kérdezte Áron és Enikő röhögve.
- Nyalókát.
- De nem akár milyet, Hanem olyat, ami beszínezi a nyelvem! - mondta a lány ugrálva.
- Ja, igen. Bocs, hogy ezt a nagyon is lényeges dolgot kihagytam. - forgatta a szemét Máté.
Kicsit feszengtem, mivel ránézésre ez egy összeszokott társaság. Nagyon feleslegesnek éreztem magam. De nem. Nem fogok visszahúzódni és kérdezek valamit. De mit??? Megvan!
-Amúgy ti honnan ismeritek egymást?
-He? - nézett felém Máté. Full intelligens srác lehet.
- Honnan ismeritek egymást? - tettem fel a kérdést, ezúttal hangosabban.
- Ja. Hát tod' mi időben jöttünk és összeismerkedtünk.
- Kösz.
Közben becsöngettek és már csak egy óránk volt. Vagyis kettő, de az utolsó csak szekrényrendezéssel fog telni. Ahogy beléptünk a helységbe és leültünk, rájöttünk, hogy ez az ülésrend nem éppen a legjobb. Eldöntöttük, hogy amikor bejön az ofő, lerohanjuk azzal a kiabálással, hogy ÜLTETÉS!
Nem is kellet sokáig unszolni. Rögtön belement, csak annyi volt a kikötés, hogy ezentúl egész gimi alatt osztályfőnökin és Történelmen ott kell ülnünk. De tudták fokozni a feladatot, mikor 5 felsőbb éves fiú elvitte az összes 2 személyes padot, és a helyére betettek 12 egyszemélyeset. Ezzel feladták a leckét a csapatunknak. Anna, aki ,most érkezett meg a büféből tehát még nem ismert , mindenáron Ricsi mellett akart ülni.
- De fogd már fel, hogy nincsen egy Ricsi nevű osztitársunk se!!! - üvöltötte Barbi.
- DE igenis van!
- De nincs!
És ez így ment még hosszú perceken át. Egyébként tényleg nincs.
- Te tényleg ennyire... Hoppá... Azt... azt csak álmodtam. Hogy én mekkora egy barom vagyok. - csapott a homlokára Anna.
- Az vagy! - mondtuk egyszerre én, Máté, Enikő és Áron. Barbi csak nevetett.Folytatódott az ülésrend kialakítása. Barbi mellettem akart ülni de Áronhoz közel. Annának már
mindegy volt csak Enikőhöz közel üljön ( na meg persze Ricsihez ) , Máténak mindegy volt
csak Áron vagy én (!) , Enikő Barbira és Mátéra esküdött , Áron Barbira és Mátéra, Én Barbira és
Enikőre de még szóba jöhet Máté is. .Ez így alapból nagy feladat volt. Miután ezt megbeszéltük elszabadult a pokol. Mi hatan még székeket is dobáltunk. A szék eldobásával csak nyomatékosítani akartuk, hogy xy ember mellett akarunk ülni. Aztán végül Mátéval óra vége fele félreállva röhögve néztük ahogy Áron, Anna és Barbi és Enikő veszekednek.
– De Én ülök Mátéhoz közel! üvöltötte Anna.
– Nem mert ééén!! csapta fejbe a naplóval Áron.
– Dee ahhj mond meg nekik MÁTÉÉÉ!! - visította Anna.
– Bocs,Bocs. Én Áron és Norina közt ülök!
– De az nem jóó, mert én Áron és Norina közt akarok ülni! Nyavalyogta Barbi, miközben
Áronnal visszaállították a padot , amin véletlenül átestek . Hát nem tudom normálisak-e de
be kell szállnom a vitába a jó helyem megőrzése érdekében !!
– Hééé! - kezdtem. - Én Máté és Barbi között ülök vagy még Enikő és Barbi !
- Kitaláltam! - állt fel Enikő aki egész eddig a telefonját nyomkodta.
– Norina , Máté és Barbika közt akar ülni vagy még mellettem. Áron Barbika és Máté , Máté
Norina vagy Áron , Én Máté és Barbika, Anna Máté és Én, Barbika Áron, Norina vagy még
Máté. Na tehát mindenkinek van egy közös pont. MÁTÉ!
– Ha?
– Válaszd ki azt a két embert aki a két oldaladon üljön!
– Oké Áron és Norina!
– Jó . Akkor Rendezzétek kettesével az asztalainkat azaz két oszlop három sor. Megvan?
Oké. Máté beül középre most! Tapsolt Enikő. Fogalmam sem volt hogy mit talált ki de
magabiztosnak tűnt. Mellé Norina, elé Barbika mellé Áron .Máté mögé Anna, mellé én. És
kész megoldva!!
Ez a megoldás mindenki vágyát kielégítette. Mire készen lettünk az ofő rögtön az ajtóhoz indult.
Időközben csak mi maradtunk a teremben. Körbenéztünk. Hmm... jó munkát végzett rajtunk Enikő. A többiekkel amúgy semmit nem beszéltem, de ez őket nem is zavarta. És hogy őszinte legyek nem is nagyon szimpik. Az utolsó órán a szekrényekhez mentünk és kiválasztottuk, hogy melyik kié legyen. Leegyszerűsítve a dolgunkat, Máté középre cuccolt be, mellette jobboldalon és, balról Áron, mellette Barbi, mellette Anna. Mellettem Enikő volt. Ezzel gyorsan készen lettünk, úgyhogy a maradék 30 percben egymás kódját próbáltuk meg feltörni ( a lakat számzáras). Nekem sikerült Annáét.
Hazaérve beszámoltam anyáéknak mindenről, a gonosz tanártól a legeslegjobb barátokig. Megvacsoráztunk, majd visszapakoltam a szekrényembe. Fürödtem és lefeküdtem aludni. Elalvás előtt, még kaptam egy üzenetet Barbitól:
Jó éjt! Holnap találkozzunk a buszmegállóban. Láttam hol szálltál le. Jön Enikő is, útközben pedig valamelyik megállóban felszáll Anna a fiúkkal!
Lezártam a billentyűzetet és figyeltem, ahogy elsötétedik a képernyő. Letettem magam mellé a telefont, majd az oldalamra fordultam és lehunytam a szemem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése