A kanapémon ébredtem egy tábla csoki, és a plüssmacim társaságában. Nagy nehezen felkászálódtam, és lezuhanyoztam. Bekapcsoltam egy kis zenét. Megmostam a hajam, megszárítottam, és kivasaltam. Odasétáltam a szekrényemhez. Kinyitottam az ajtaját, és belemásztam. Előkerítettem a fekete csőnadrágomat, és az ugyanolyan színű szűk pulcsimat. Újra megfésülködtem, és kimentem a konyhába.
- Jó reggelt! Ülj le, és reggelizz velünk. - invitált anya kedvesen.
Ránéztem az órára: 7:02. Még volt egy kis időm, így hát leültem közéjük. Átnyúltam az asztal másik felébe a kenyérért, és a vajért. Elkértem a sajtot, és tádáááá, kész is volt a sajtos szendvics.
- Csendes vagy. - állapította meg apa.
- Tőled örököltem. - vontam vállat.
- Mostanában be nem áll a szád. Mi van ma veled?
- Csak korán van. - mondtam, apa pedig látszólag megelégedett a válasszal.
Sosem voltunk az a beszédes család. Megettem a szenyámat, és indultam is a suliba.
A buszmegállóba érve 2 dolog is feltűnt: 1. Barbi nagyon feszeng
2. Enikő nem egyedül van, hanem egy magas, helyes fiúval
- Sziasztok! - intettem.
- Hello! A nevem Gergő, Enikő bátyja vagyok. - mutatkozott be az idegen fiú.
Ekkor Barbi közelebb lépett hozzám, és valamit a fülembe súgott. Megráztam a fejem, jelezve, hogy nem értettem mit mondott. Előbányászta a mobilját, és elkezdte nyomkodni. Pár másodperc múlva megrezzent a zsebem. Elolvastam az üzenetét: Uuu meghalok! Ez a gyerek nagyon helyes!!!
Mosolyogva bólintottam egyet, és felszálltam a buszra.
A suli lépcsőjén felbaktatva még mindig velünk volt. Beértünk a terembe, még mindig itt volt. Leültünk a padba, továbbra is velünk tartott. Barbin láttam, hogy nagyon ki van tőle, főleg, hogy ott van Áron is. Lassan csöngettek, de Gergő, csak ült és zenét hallgatott. Végül barátnőm nem bírta és rákérdezett.
- Figyelj Enci... Miért van itt a tesód?
- Ja, csak beiratkozik, mert a sulijában kisebb balhé volt miatta, és unja már, hogy ő a hibás.
- Milyen balhé?
- 2 lány verekedett miatta, a fiúk pedig meg akarták verni.
- Érthető. - nevettem.
Csöngettek. Gergő felállt, és odasétált a tanári asztalhoz. A szemébe nézett a tanárnőnek.
- Elnézést, Gazdag Gergő vagyok, Enikő bátyja, és meg szeretném kérdezni, hogy hol lehet beiratkozni.
- Szülők nélkül sehol, szülőkkel az igazgatói irodában.
- A szüleim is jönnek természetesen.
- Akkor az igazgatóiban.
- Köszönöm.
És kiment. Egyébként matekunk volt. Szünetben Gergő újra megjelent. El kellett kísérnie valakinek a tesitermekhez, mert ott várt rá az apja. Enikő rögtön jelentkezett a feladatra, de Gergő leintette.
- Ugyan... Te olyan hosszú utat mutatsz, mint nyáron... Inkább kihagyom az élményt! - nevetett. Barbi küldött egy sms-t hogy a nevetése is helyes. Szerintem bekattant. Végül nem bírtam ki. El akart menni vele, hát akkor menjen. Ő nem mer szólni, majd én szólok.
- Hé, szerintem Barbi szívesen menne.
- Oké. - egyezett bele.
Elindultak.
- Sziasztok mizu? Hol van Barbus? - nézett körbe Áron, aki most ért be az iskolába.
- A bátyámmal, ott! - mutatott a folyosó végére Enikő.
Áron arcára kiült a gyűlölet. Végül elfutott utánuk. Messziről is hallottuk minden szavukat.
Mikor odaért, hátulról befogta Barbi szemét, és azt mondta neki: Gyere!
- Hova viszed ember? - tárta szét a karját Gergő, aki semmit sem tudott még.
- El! Tőled, messze!!! - mondta dühösen, és elvezette a lányt a másik irányba.
Mindannyian visszajöttek. Új kísérő kellett. Amíg válogattunk, megjelent Maja is. Máté rögtön odaállt mellé, és átkarolta. Ekkor hatalmas féltékenység lett úrrá rajtam. Gondolkodás nélkül elindultam a folyosón, Gergő pedig követett. Szép lassan beért. A kanyarban visszanéztem rájuk. Találkozott a tekintetem Mátééval. Engem bámult. Elkaptam a fejem, és felnéztem a mellettem sétáló fiúra.
Kiértünk a hidegre. Mindenhol tócsák voltak, az eső pedig csak szakadt. Felvettem a kapucnimat. Átfutottunk az udvaron. Beértünk a csarnok elé. Rögtön megláttuk Enikőék apukáját. Magas, fekete hajú mélykék szemű úr. Elköszöntünk, és már futottam is vissza. Csengőre, pont beestem a terembe. Csurom vizesen, lihegve, mint egy ázott kutyus.
- Minden óráról késik, vagy csak engem tisztel meg ezzel a csodás szokásával? - nézett rám szikrázó szemeivel az Ofő. Tényleg, osztályfőnöki van. Leültem a Máté melletti üres helyre. Nem a mi termünkben volt, hanem a kémia laborban.
Nem telt bele, sok idő, már megint bökdösött. Nem figyeltem rá. Sokadig próbálkozás után felhagyott a piszkálással, és egy cetlit tolt elém: Vedd le a kardigánod!
Elég értelmetlen fejet vághattam, mert gyorsan odaírta: csurom víz te...
Vitába akartam szállni, de rájöttem hogy igaza van. Levettem, és a szék támlájára akasztottam.
Hirtelen Máté levette a pulóverét, és áthúzta a fejemen. Olyan nagy volt, rám, hogyha csapkodni kezdtem volna a kezemmel, szerintem szárnyként funkcionálva felrepültem volna.
Egész órán rajtam volt a pulcsi. Egyébként piros színű és nincs rajta semmi minta. De nekem annyira tetszik. Végig leveleztünk. Leírtam neki a repülős elméletemet. Az volt rá a válasza, hogy próbáld ki! Amikor nem nézett a tanár kipróbáltam. Hát... Nem sikerült, de vicces volt amikor az ofő észrevett és leszúrt.
Kicsöngetés után 10 percre engedtek csak ki minket.
- Visszaadom ha kell! - mondtam.
- Maradjon rajtad. - mondta egy kacsintás kíséretében.
- Miért van rajta a pulcsid? - mutatott rám Maja. Na végre valami amire ő féltékeny.
- Elkísérte azt a Gergő gyereket. Esik és tiszta víz lett.
- És akkor?
- Mi és akkor?
- Minek adod oda?
- Mert!
- Jó hát akkor szia!
És elviharzott. Nagyon kellemetlenül éreztem magam. Odafordultam Mátéhoz. A szemembe nézett. Nem tudtam leolvasni az arcáról semmit. Olyan semmit mondó volt. A tekintete pedig üres. Nem bírtam, lehajtottam a fejem. Ő is elfordította a tekintetét. A folyosót bámulta. De Maja már nem volt ott. Szerintem túl reagálta, de hát ő ilyen. Akkor jöttem rá, hogy ez nekem is rossz. Mert tényleg szereti. És mindent elrontottam. Ezt rendbe kell hoznom. Elfutottam a lány után. Sehol sem találtam. Végül kerestem az udvaron. Az eső még mindig esett, de nem érdekelt. Végül a padon találtam meg. Nem mertem odamenni. 2 okból is: 1 mert féltem a reakciójától
2 mert nem egyedül volt
Hanem egy fiúval éppen smároltak... Ez azért gáz. Megfordultam, hogy visszamegyek, de Mátéba botlottam. Aj..
- Máté gyere, mert elázunk.
- Már régen vizes vagyok, és te is. Mindegy... - mondta még mindig őket nézve.
Megfogtam a kezét és elkezdtem húzni.
- Gyere már!!!
Nem válaszolt. Végül hagytam, és vártam. Körülbelül 2 perc múlva bementünk. Leültünk az ablakba és néztük az esőcseppeket lefolyni az ablakon. Hirtelen felindulásból közelebb ültem hozzá, és megöleltem. Jó szorosan. Ő pedig visszaölelt. Kis idő múlva eltoltam magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Szeretted?
- Nem ismertem régóta... De nagyon kedveltem. Túlzás hogy szerettem, de már kezdtem tiszta szívből szeretni.
- Figyelj... Túlreagálta, hirtelen cselekedett... Biztos megbánta.
- Nem... Láttam már ezzel a fiúval párszor. Régebben szerelmes volt belé. Azt mondta, hogy még mindig kicsit szereti. Hát látom. Ez most neki összejött.
- Nem szívesen mondom ki, de veled csak féltékennyé szerette volna tenni. Szerintem.
- Valószínűleg.
Nem beszéltünk többet. A többiek kérdezgettek minket, de mi nem mondtunk semmit. A nap többi része gyorsan telt. Ma csak 5 órám volt.
- Szia kicsim. Mi ez a pulcsi? Vásároltál? Kicsim ez nagyon nagy... - mondta anya otthon.
Magamra néztem. Máté pulóvere, még mindig rajtam volt.
- Semmi, csak az enyém vizes, és egyik barátom odaadta.
- Jól van.
Bementem a szobámba. Felhívtam Mátét.
- Szia nálam maradt a pulcsid!
- Szia tudom, Nem baj. Figyelj merülök, este gyere fel skype-ra és majd webkamerázunk.
- Oké szia.
Letette. Nagyon boldog voltam. Nem lett volna szabad, de az voltam. Le sem vettem a felsőt, egész nap. Az estét vártam. Eszembe jutott, hogy tanulni kéne.
1 óra alatt mindent megtanultam. Kínomban már anyának is segítettem főzni. Hát... legyen elég annyi, hogy inkább pizzát rendeltünk.
Végre eljött az este. De sajnos Máté csak este 11-kor volt képes felmászni a netre. Elkezdett pittyegni a laptop. Skype végre! Felvettem.
Egy kócos gyönyörű szemű fiú nézett rám vissza a laptopról. Mosolygott.
- Min mosolyogsz?
- Rajtad.
Gyorsan elfordítottam a a fejem a tükröm felé. Kicsit kócos voltam ( na jó, nagyon ).
- Este van. - vontam vállat.
- Képzeld!
- Na?
- Már nem vagyok szomorú.
- Az jó! Hogy-hogy?
- Végiggondoltam az egész elmúlt hetemet, és csak röhögni tudok. Hülyeség volt beleélni magam Majába. Elmondta, hogy szerelmes, de mégis tepertem. Olyanba voltam bele buzulva, ami már az elején veszett ügy volt.
- Örülök, hogy így látod.
Sokáig beszélgettünk szülőkről, Áronról és Barbiról, szerelemről stb... Aztán rólunk.
- Te vagy az, akivel bármit meg tudok beszélni. - mondta.
- Tényleg?
- Igen, Szerinted miért csak neked mondtam el Maját? És ezt az egészet? Benned megbízok.
- A többiekben nem? - kérdeztem nevetve.
- Benned jobban. Te más vagy...
Itt elhallgatott. Kis hezitálás után fojtatta - szerintem aludjunk.
- Még csak kb éjfél van.
- Nézz az órára.
- 03:59. - olvastam meglepetten. - aludjunk.
- Jóéjt.
- Jóéjt.
Letettem a laptopot, és leoltottam a lámpát. Aznap este, boldogan aludtam el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése