Egy olyan dologra kezdtem rájönni, amit legbelül már egy hete tudtam. De mindent szép sorjában.
A reggelem átlagosan telt. Felkelés, készülődés, buszozás, fornettis.
Első óra előtt, 1 gyönyörű 9/b -s lány jelent meg az ajtónkban, és Mátét szólongatta. A haja nagyon szép volt. Barna, de a legszebb, amit életemben láttam. Az alakja nagyon csinos volt. Egy hosszú sima farmert viselt, és egy belebújós pulcsit.
- Szia! Akkor ők a barátaid? - kérdezte, miközben leültek a padunkhoz. A hangja nagyon aranyos volt.
- Aha... Izé... Emberek ő itt Maja. Vasárnap ismertem meg. Kiderült, hogy ide jár. Ő is kilencedikes.
- Hali! - intett vidáman.
- Szia! Akkor te vagy az új zsákmány? - méregette szúrós szemmel Enikő.
- Ööö... Ja.. Gondolom.
- Csodás. Nagyon tetszik a pulcsid. Hol kukáztad? - kérdezte, mire Máté odanyúlt, hogy meglökje.
- Nyugi. Csak vicceltem. Szóval. Milyen zenéket szeretsz? - nézett rá "érdeklődően" Enikő.
- Hát a kedvencem Justin Bieber. - mondta, mire mindenki elnevette magát.
- Nem! Nem! Nem! Sajnálom Máté, ezt nem! Kérlek menj ki a termünkből, és ennek a fiúnak, még a haja színét is felejtsd el!
- Jaj már... Csak húzom az agyad. Egyébként mindent szeretek.
Innentől, néma csend lett. Hosszú percekig nem szólalt meg senki. Kifogytunk a témából. Már éppen mondani akartam, hogy nem megy- e vissza az osztályába, amikor...
Máté odament a lányhoz, és nyomott egy puszit az arcára. Nem lehetett neki túl meglepő. Az arcáról le lehetett olvasni, hogy már nem először történt ilyen. Ennek a lánynak tetszik Máté. Nem! Azt nem engedhetem.
Csöngettek. Maja elhagyta a termünket, és a helyét felváltotta a rajztanár. A mai óra témája egészen egyszerűen ennyi volt: ősz. Választhattunk, hogy tájképet, vagy egy falevelet rajzolunk. Aki a levelet választotta, ügyelnie kellett arra, hogy ez egy térbeli levél. Tehát van árnyéka. Ezenkívül a levél erezetét is pontosan ki kellett dolgoznunk. És a színvilág sem volt ám egyszerű dolog. Arra is vigyázni kellett, hogy legyen átmenete a színeknek. Ne csak itt legyen egy zöld folt, mellette barna, és utána piros. Ha tájképet rajzolsz, akkor csak legyen arányos és szép. Lehet árnyékolni is. Egyértelműen a tájkép egyszerűbb. Én mégis a levelet próbáltam meg.
Hiába szeretek rajzolni, valami elvonta a figyelmemet. Hirtelen irigyelni kezdtem Barbi és Áron kapcsolatát. Csak barátok, de mégis többek. Nem tudtam kitalálni mi bajom lehet. Egyszerűen csak szomorú voltam. Pedig semmi okom nem volt rá. Egy barátom megtalálta élete (azt hiszem) első szerelmét. Én mégsem voltam boldog.
Óra vége felé, beadtuk név nélkül a rajzainkat. A tanár felmutatta, és nekünk el kellett döntenünk, hogy nagyjából hányas. A tanár pedig megadja, a szerinte gondolt jegyet. A lényeg, hogy röhöghetünk a béna rajzokon. Mindenkié csodás lett. Néhány kivétellel mindenkié 5- ös.
A tanár felmutatta az enyémet. Egy kéz volt ami egy gesztenye fa levelét morzsolta. Alatta hamu volt.
- Hát ez... Csodálatos. De a készítő elárulná, hogy ez attól függetlenül, hogy van benne falevél, mivel kapcsolódik még a témához?
- Hát... - kezdtem. Próbáltam megfejteni miért is rajzoltam ezt. Mert igen. Még én sem tudtam. Aztán eszembe jutott... - Ősszel a fák, és a levelek elhalnak. Ez a falevél a folyamatot szimbolizálja. A kéz maga az idő. Az évszak. A kezében tart egy falevelet. Az a kis levél jelképezi a természetet.
Lejjebb csúsztam a széken. Féltem, hogy mit fog ehhez szólni Pék Zsolt tanár úr.
- Ez.., Elképesztő!!! A rajz, az elképzelés, ami szerint készítetted... Hihetetlen!!!
Nagyon megkönnyebbültem. Természetesen dicséretes ötöst kaptam. Ahogy kiléptünk a teremből a barátaim kikapták a kezemből a rajzlapot.
- Tényleg nagyon jó lett. De valld be, hogy rögtönözted. Mármint, hogy mi volt az elképzelésed. - mondta Áron.
- Hát kösz... Ööö..,te meg valld be, hogy elhitted. - mondtam egy kacsintás kíséretében.
- Ugyan már! Ki nem?!
Mindenki el kezdett nevetni. Hirtelen Maja jelent meg Máté jobbján és a lapért nyújtotta a kezét.
- Megnézhetem?
- Persze... - mondtam mosolyogva. Fogadjunk, hogy ő ilyet nem tud.
- De jó lett! Mondjuk nem értem, hogy ha hamu, akkor hol a tűz? A kezében? Ez hülyeség. - mondta, majd visszaadta a rajzomat.
- Tudod ez csak úgy elégett. Nem kell, hogy értsd. Csak nézd meg, és kész. - mondtam hűvösen.
- Jó... Én csak meg szerettem volna érteni a rajzodat. De egyébként nagyon jó lett, és tetszik is. Én is rajzoltam valami ilyesmit otthon. - kezdett el a táskájában kutatni, majd kihúzott egy gyűrött lapot.
Ki egyengette, és a kezembe nyomta.
- Mutiii!!! - termett mellettem egyből Áron. Máté csak nézte, majd megölelte Maját.
- Nagyon szép lett. Ügyike vagy!
- Hé, Barbus nézd már meg mit rajzolt ez a lány.
Barbi odafutott hozzá. Áron felemelte, és előttem lerakta. Ezt azért csinálta, mert túl alacsony volt, és nem látott semmit.
- Hát szerintem is klassz lett. Csak ha a sok gyűrődés között látni is lehetne a rajzot... - mondtam és áttörtem köztük.
Inkább egyedül mentem a szekrényemhez, és onnan a tesiterembe. Átgázoltam a pletykáló 10.-esek között. Kivágtam a suli ajtaját. Leviharzottam a lépcsőn, és már sétáltam is a saras, tócsás udvaron.
Kavarogtak bennem a gondolatok. Mátéról, Majáról és rólam. Ez a lány annyira irritáló, és beképzelt! Már éppen félúton voltam, amikor valaki a nevemet kiabálta.
- Norina! - üvöltötte MAJA!!!
Elkezdett felém futni. Meg se vártam, hogy mit szeretne mondani, sarkon fordultam és mentem tovább.
- Norina!
Hallottam, hogy már nem lehet messze. Sietősebbre vettem a lépteimet.
- Várj már meg!
Beért. Megragadta a karom, és maga felé fordított.
- Hé! Mi a baj? - kérdezte.
- Én csak... Hát szóval...
- Én? - mondta ki helyettem. Sokkal szívbemarkolóbb volt az ő szájából hallani.
Bólintottam. Hirtelen elszomorodott a tekintete.
- De mit tettem? Miért gyűlölsz? Még csak nem is ismersz, de már megutáltál. Miért? - tette fel sorra a kérdéseket.
- Mi? Vagyis... Nem tettél semmit. Csak... Na jó. Nem gyűlöllek. Nem is kedvellek. - magyaráztam.
- De miért nem kedvelsz???
- Nem tudom! - üvöltöttem.
- Jó, csak ne üvölts! - mondta. Közeledtek a többiek. - Akkor én most megyek is. Majd még remélem dumálunk. De... Úgy is fogunk. - és elfutott.
- Mi van veled Nórika? - kérdezte Máté, és fél kezével átölelt.
- Semmi. Egyszerűen nem szimpi a csaj. - mondtam.
Nem próbáltam kiszabadulni az öleléséből. Jól esett. Átértünk a csarnokba, ahol elváltunk a fiúktól.
Az öltözőbe beérve, a lányok elkezdtek faggatni.
- Na szóval mi a bajod? - huppant le mellém a padra Enikő.
- Semmi!
- Aha... Persze. Na mond el szépen. A haja? Gyönyörű, de nézz rá a tiédre. Simán győznél a hajversenyen. Az alkata? Te is nagyon csini vagy! - sorolta Barbi, mire félbeszakítottam.
- Nem... Nem ez a baj.
- Hanem a puszta létezése! - énekelte a fülembe a mellettem ülő Enikő. Szerintem megsüketültem.
- Hagyjatok már! Na... Semmi bajom nincs. Egyszerűen ilyen napom van! - beszélgetés közben már felöltöztem. A kezembe vettem a cipőm, és kimentem az öltözőből.
Tesiórán végig engem méregettek a lányok.
Miután visszamentünk a termekhez a folyosón legnagyobb "szerencsémre" Majába botlottunk. Végig Mátén lógott. Minden viccén nevetett. Még azon is ami nem is volt vicces. Olyan idegesítő nevetése van.
- Szerinted? - nézett rám a gyűlölt személy.
- Bocsi nem figyeltem. - hajtottam le a fejem.
- Ja oké. Nem baj. Akkor Barbi? Szerinted?
- Zseniális! Délután találkozzunk valahol. - mondta és megölelték egymást. Azt már nem! Az én legjobb barátnőmet nem lopja el!
- Aha... Minek is találkoztok? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Miért érdekel? Szeretnél jönni?
- Nem! Nem tudom hova mentek, és nem is érdekel. Csak nem szeretném, hogy elvegyél tőlem mindenkit akit szeretek! - mondtam szikrázó szemekkel.
- Kit veszek el? Barbit? Mert egyszer megbeszélünk egy találkozót? Amire egyébként te is meg vagy hívva!
- Tudod mit Majácska! Le lehet szállni a barátaimról és az egész osztályomról! Barbiról, Enikőről, Áronról, Annáról, de legfőképpen MÁTÉRÓL!!! - üvöltöttem.
- Aha! - csapott a homlokára, mint aki hirtelen megvilágosodott. - Szóval neked ez a bajod. Máté... Akkor most elmondom, hogy mi fog történni. Én és Máté bírjuk egymást. Az, hogy ez neked nem tetszik, arról már nem én tehetek. A többiekkel is kijövök. És ez így is marad! Nem rajtad fog múlni, hogy kik lesznek a barátaim. Ha neked ez problémát jelent, akkor kereshetsz magadnak másik barátokat!
- Jaj szerinted miért bírnak téged annyira a többiek?
- Mert ők nem szerelmesek Mátéba. Ezért nincs is miért utálniuk! - mondta, és ahogy látta a pillanatnyi bizonytalanságomat, felöltötte a győztesek mosolyát. De nem engedem győzni!
- NEM! Nem fogok más barátokat keresni, ugyanis ez az én osztályom! Az, hogy te nem találsz a saját osztályodban olyan embert, aki szívesen foglalkozna veled, az már nem az én problémám. Szóval inkább neked kéne de nagyon sürgősen eltakarodnod a barátaim közeléből! - mondtam idegesen.
A nap további része magányosan telt. A többiek furcsán néztek rám. Sosem éreztem még ennyire rosszul magam. Még mindig nem tudtam, hogy miért utálom ennyire ezt a lányt. Egyedül voltam. Harmadik óra előtt vesztem össze vele, és a többiek a maradék 3-ban alig szóltak hozzám. Barbi próbált meggyőzni arról, hogy mindig legjobb barátok leszünk. Áron pedig arról, hogy ez a lány nem lesz sokáig képben. Mindenki ismerkedik, majd talál haverokat és leszáll rólunk. Máté egész nap került. Nem szólt hozzám. Nem tudta mi van.
Otthon megírtam a leckét, és benyomtam a laptopomat. Zenéket kerestem, amikor kopogtak a szobám ajtaján. Anna volt az. Feljött a galériára, és leült mellém a matracra. Belenézett a laptopomba. Percekig ültünk ott néma csendben. Míg végül megszólalt.
- Tudom, hogy mi a bajod. És te is tudod! - olyan nyugodt volt a hangja, és lágy.
- Én nem tudom. - tettem félre a laptopot
- Dehogyisnem. Csak sorold végig mi bánt.
Nagyot sóhajtottam.
- Bánt az, hogy Maja idejött, és körülötte forog a világ. Bánt az, hogy Máté annyira rá van kattanva Bánt az, hogy mindenki védi. De a legjobban az bánt, hogy óriási valószínűséggel elvesztettem a barátaimat, és Mátét is.
- Melyik része fáj a legjobban?
- Nem tudom. Mind nagyon rossz...
- Mátét említetted a legtöbbször. Én nem látok a fejedbe. De...
- Na jó. Máté az egyetlen fiú akivel el tudtam hülyéskedni.
- De hát ott van Áron is.
- Igen de ő inkább Barbival jön ki. Vagyis érted... Nagyon cukik együtt meg minden. Nekem meg ott volt Máté, és most, hogy bejött a képbe ez a Maja félek, hogy mindent tönkretesz.
- Félsz, hogy ő előbb kapja meg mint te? - kérdezte mosolyogva.
- Mi?? Nem! Csak attól félek, hogy ez a lány nem elég jó hozzá. Hozzá inkább egy kedves, humoros szőke lány illik, akivel tud hülyéskedni, és nem csak Isteníteni lehet. Hozzá inkább...
- Te illesz!
- Igen!
- Norina! Te SZERETED!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése