Szeptember 14. - Egy átvirrasztott éjszaka avagy FORRÓ CSOKI

Éjjel nem tudtam aludni. Csak forgolódtam a kényelmetlen matracon, ezzel felkeltve mindenkit, aki le tudta hunyni a szemét, és el tudott merülni a képzelet határtalan világában. Természetesen a nagy szenvedésemmel magamra tereltem a figyelmét, egy igencsak tettszetős hímegyednek is. Szőkésbarna haja, kuszán lógott smaragdzöld szemébe, mellyel engem pásztázott. Felültem az ágyon, és megköszörültem a torkomat. 

- Felébresztettelek? - kérdeztem. Elég béna kérdés, persze, hogy felébresztettem. De zavaromban csak ennyit tudtam kipréselni a torkomon. 

- Igen, és szerintem mindjárt hívnak Amerikából, azt ordítva: FOGJÁK MEG AZ ELEFÁNTOT!!! - mondta, miközben nagyot nyújtózott. 

- Nagyon vicces. - dobtam meg egy párnával, nevetve.

Itt, és most felhívnám mindenki figyelmét arra, hogy bár a párna puha, más tárgyakkal való érintkezésével, nagyon nagy zajt tud csapni! 

Gondolom már sejtitek mitörtént... Eldobtam a kispárnám, nagyon magabiztosan, hiszen az én dobásaim mindig olyan "nagyok és erősek". Ahogy egyre közeledett a célhoz, kezdtem rájönni, hogy végre megtanultam dobni. Na igen... A lendület tökéletes, a magasság tökéletes, és még egyenes is! Hihetetlenül büszke mosollyal figyeltem, mint anya, az éppen járni tanuló gyermekét. A vigyor viszont az arcomra fagyott, amint megláttam, hol landolt a kicsike. Természetesen egy vázát döntöttem el, amiből kifolyt a víz, és még el is törött. 

Hangtalanul felsikoltottam, és befogtam a számat. Feltápászkodtam, és még mindig a beszélőkémre tapasztva kezem, így is biztosítva hangtalanságomat, odasétáltam a lekókadt, eltört virágokhoz. Leguggoltam, és intettem az ismeretlen fiúnak, hogy segítsen. Kuncogva lehajolt mellém, és elkezdte összeszedni a szilánkokat. Pechünkre egy alig négy éves kislány ajándékát sikerült tönkretennünk. 

Miután feltakarítottuk az éles darabokat, és a háborút is megélt virágokat, a víz eltüntetésén kezdtünk el agyalni. 

Már vagy tíz perce ott álltunk a kis tócsa felett, amikor tettestársam  visszament az ágyához, és egy félig teli fantásüveggel tért vissza. Unottan bámultam a jelenetet, ami egyre izgalmasabb lett, mert az üditőt nem meginni, hanem rázogatni (?) hozta. Ez egy idióta. 2 perc múlva elegem lett, az idegesítő hangból, és kikaptam a kezéből az üveget. Felháborodott pillantásokat, ideges tekinteteket kaptam tőle. Végül egy vállrándítás kíséretében, könnyen visszaszerezte fegyverét, és kibontotta. Remek... legalább szomjan nem hal. Mégnagyobb megdöbbenésemre, kihúzta a fiókot, és kotorászni kezdett benne, amíg nem talált egy üveg ásványvizet. Lecsavarta a kupakját, és elkezdte felhigítani az italát. Szigorú tekintettel koboztam el tőle a vizet, és tettem vissza a szekrénybe, mielőtt bárki is észreveszi, hogy ez a marha lop. Ismét lenéző pillantásokat kaptam, majd olyat tett, amitől végképp felment bennem a pumpa: elkezdte kilocsolni a sárgás undorító löttyöt, a víztócsába. Én megölöm!!! Némán elmutogattam neki a halálát, majd kihúztam a folyosóra.

A lehető leghallkabban ordítottam vele. Csak akkor értettem meg, mit csinált. Így olyan mintha bepisilt volna. Fantasztikus ( igen, ez egy szóvicc, ilyet is tudok ám ).

Elég érdekesen eshetett le a dolog, mivel az egyik pillanatban, magamból kikelve ordítottam vele, a másikban meg, két szó között, elkezdtem nevetni, és Isteníteni a fiút. 

Ha már lett egy kalandunk, gondoltam megkérdezem mi a neve. 

- És amúgy, - még mindig fuldokoltam. Valamiért annyira viccesnek tartottam, pedig éppenhogy humoros. - hogy hívnak?

Na, csak kinyögtem. 

- Ha elmondanám, nem lenne tökéletes az este. - mondta titokzatoskodva, mire még jobban nevetni kezdtem. 

- Te idióta vagy! Naa mond el. - kérleltem. 

- Tudom, hogy az vagyok, és soha nem fogom elmondani. 

- Muszáj!!! Naa... Én is elmondom.

Ezzel már valamit elértem nála. 

- Na jó. De csak mert érdekel a neved. Te kezded, és le is szúrhatsz, ha nem mondom el az enyémet. 

Ez már tetszett. Ha pedig csak átver, komolyan lenyakazom. 

- Nem ismersz te még engem... A nevem Norina.

- Jó napot hölgyem, mily bájos névvel rendelkezik. Az én becses nevem Lord forró csoki. Örülök az újdonsült ismeretségnek. - hajlongott. Megvártam amíg teljesen lehajol, és belevágtam egyet a hátába. 

- HÜLYE! 

Visszamentünk a kórterembe és szereztünk pénzt. Nem, nem azzal, hogy bementünk egy ajtón, hanem vettünk ki pénzt a tárcánkból. Így történt, hogy Forró csoki meghívott egy forró csokira. 

Leültünk a fotelekbe, és elkezdtünk beszélgetni. Mindenféle témát kiveséztünk, zenét, kajákat ( arról ódákat zengett ), és nagyjából úgy az egész életről. Meséltem neki a szülinapomat, amikor megleptek a srácok, és ő is mesélt az ő barátairól. Összességében, egész jól feloldódtam. Pedig az elején, nem kicsit voltam zavarban. A végén már az se idegesített, hogy nem tudom a nevét. Sőt, egészen tettszett ez a kamunév dolog. 

- Fiiiigyelj- nyújtottam meg jó hosszan az i betűt - nekem  is kéne egy ilyen név.

- Nekem meg egy emlékezet törlő, ami elfelejteti az igazi nevedet, ez a Dóri név szinte már az agyamba égett. - nevetett.

- Neked egy kötélre lenne szükséged, nem ilyen csodaszerekre. 

Akármennyit is szólogattunk be egymásnak, éreztem, hogy ez csak hülyéskedés. Nagyon megkedveltem Csokit. Remélem, nem engedik ki, amíg itt vagyok.

Hajnali négykor visszalopóztunk a szobába, és az ágyaink felé vettük az irányt.

Akkora szerencsétlenség mint én, nem sok létezik. Mentem vissza, és  tudtam, hogy ott van a tócsa, de mégis elcsúsztam. Hangos puffanással értem földet. Csoki felsegített, és megállapította, hogy nagyon haszontalan vagyok, mivel felitattam az alkotását.

Gyorsan megcsináltuk a kis tócsát, úgy ahogy volt, és lefeküdtünk aludni.